Támogatóink:

Google PageRank kijelzo - Camelpark SEO mrsek

Hirdetés

 

BNV

Sajtószoba

Yoda és a banán

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 1999. november 30. kedd, 01:00 Írta: Administrator 2010. augusztus 23. hétfő, 21:45

Tegnap ellátogattunk Horkai Zoltán állatkoordinátor kollégánkhoz, aki sok - sok tanáccsal látott el bennünket a szocializálódó farkasokkal kapcsolatosan.
Ő az a filmes szakember, aki egyben abszolút állatvédő is. Eddig is többször segítséget kaptunk tőle a filmezésben szerzett állatvédelmi tapasztalatait illetően. Emlékeztetőül, hazánkban nincs ide vonatkozó jogszabály, ahogyan azt évek óta kiemelten fontosnak tartjuk.
Betekintést kaphattunk tegnap délután állataival közös életébe és a tartalmas beszélgetés eszmecsere után, Yoda egy rövid bemutatóval jutalmazott meg bennünket.

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

 

Szerencsés maci

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 16. hétfő, 00:27 Írta: Administrator 2010. augusztus 15. vasárnap, 23:48

2010. július 31-i felvétel, amelyen befőttesüveggel a fején ballag egy amerikai feketemedvebocs a testvére után a floridai Ocalai Nemzeti Parkban. Vadvédelmi szakembereknek augusztus 14-én sikerült kiszabadítani a bocs fejét a műanyag edényből, amelybe élelemkeresés közben szorult be egy szeméttelepen. Szakértők szerint a hathónapos kölyöknek már csak napjai voltak hátra az elpusztulástól, mert a bödönnel a fején sem enni, sem inni nem tudott. A szakemberek előbb elkábították az anyát, így tudtak hozzáférni a bocshoz és eltávolítani a fejéről a búrát.
(MTI)

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

 

S.O.S.

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 13. péntek, 11:53 Írta: Administrator 2010. augusztus 12. csütörtök, 17:14

JavaScript is disabled!
To display this content, you need a JavaScript capable browser.

Ideiglenes vagy akár végleges területfelajánlási lehetőséget kérnénk, egy valaha volt tenyésztő 16  közép-és időskorú kutyái számára./6-16 évesek/ Az állatok jelenleg egy szántó közepén élnek, tulajdonosuk illetve alapítványunk jár ki etetni őket. Továbbá vállaljuk oltásaikat és a kozmetikázást. Az állatok egygazdásak, szocializálatlanok, így számukra a legoptimálisabb megoldás egy olyan zárt terület lenne, ahol békében élhetnék le hátralévő éveiket. A hölgy budapesti vagy környéki területet keres kutyái számára, amit meg tudna könnyebben közelíteni.
Felajánlás esetén kérjük hívják a 06/ 1 303 5964 -es telefonszámot. 10 -16 óra között illetve Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen várjuk a jelentkezést.

 ESETLEGES ÖRÖKBEFOGADÓK JELENTKEZÉSÉT IS VÁRJUK!
Köszönjük!

 

Az ivartalanítás optimális időpontja

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 10. kedd, 20:40 Írta: Administrator 2010. augusztus 09. hétfő, 16:34

Forrás: Mancsok Állatorvosi Rendelő 

A kutyák és macskák ivartalanításának optimális időpontjával kapcsolatban nagy a zűrzavar Magyarországon. E sorok írója évekig állatorvosként dolgozott az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is, ahol ez az ismeret ugyanúgy beépült a köztudatba, mint az első féreghajtások és védőoltások ajánlott időpontja. Azt nálunk is sokan tudják már, hogy ez a műtét alapvetően fontos egészségvédelmi és állatvédelmi szempontból egyaránt, de még a szakemberek is sokféleképpen nyilatkoznak, amikor a leginkább ajánlott időpontról van szó. Ennek aztán az a következménye, hogy a műtét sokszor elmarad vagy akkor lesz elvégezve, amikor az állat már megbetegedett, pl. viselkedészavar alakult ki a kanokban és a kandúrokban, vagy méhgyulladás, illetve emlődaganat jelent meg a szukákban és a nőstény macskákban.

Tévhit, hogy a szukáknak és a nőstény macskáknak egyszer meg kell elleniük és elavult nézetnek számít az is, hogy egyszer tüzelniük kell az ivartalanítás előtt. Azokban az országokban, ahol a fiatal kölykök ivartalanítása általános, nagy esetszámok alapján tudományos alapossággal vizsgálták meg a különböző életkorban operált állatok egészségi állapotát, így a szőrzet és a csontozat fejlődését, a viselkedési rendellenességek kialakulását, szukákban az inkontinencia, kandúrokban az alsó hugyúti betegség előfordulását, valamint az ivartalanítással megelőzhető problémák (pl. agresszió, jelölés, here-, prosztata-, méh- és tejmirigy-gyulladás és daganatok) előfordulását is és ezek alapján állapították meg azt, hogy mind a nőivarú, mind pedig a hímivarú állatok ivartalanításának vonatkozásában a legoptimálisabb időpont az ivarérettség kialakulása előtti időszak. Ott viszont, ahol ezt soha nem vizsgálták, gyakran légből kapott tévhitek a közkeletűek, ami azért is káros, mert miattuk kevesebb állat és rossz időpontban lesz megoperálva.

Annak érdekében, hogy érthető legyen az egész, tisztázni kell az alapfogalmakat. Az ivartalanításra elvileg 4 különböző életkorban és szituációban kerülhet sor. Egészséges állatok korai ivartalanításáról (1. lehetőség) akkor beszélünk, ha a műtét a választás után, 6 hetes-3 hónapos életkorban történik. Az ivarérés előtti ivartalanítás (2. lehetőség) általában 4-6 hónapos életkorban, az ivarérés utáni ivartalanítás (3. lehetőség) pedig 7-9 hónapos kor után történik, szintén egészséges állatokon. Más, ezektől gyökeresen eltérő helyzet az, ha az állat már beteg és ezért kell sort keríteni a beavatkozásra (4. lehetőség).

1.) A korai ivartalanítás (6 hetes-3 hónapos életkor)

Sok a félreértés ezzel a leginkább az Egyesült Államokban, de máshol is alkalmazott módszerrel kapcsolatban. Különösen az időpontja él tévesen a köztudatban, ugyanis a korai megjelölés nem az ivarérés előtti ivartalanítást jelenti, hanem a közvetlenül a választás után elvégzett operációt. Mindkét állatfaj és nem esetében 6 hetes kortól 3 hónapos korig végzik ezeket a műtéteket. Sok tenyésztő végezteti el a kölykök eladása előtt az operációt, ugyanis az Egyesült Államokban nagyságrendekkel drágábbak a tenyészthető kölykök, mint a kedvtelésből tarthatóak, így a tenyésztő vagy az alomban ivartalaníttat vagy pedig ivartalanítási záradékot épít bele az adásvételi szerződésbe. Az utóbbival kapcsolatban sok a visszaélés. A menhelyek szintén tömegesen ivartalanítják az ilyen fiatal állatokat, mielőtt kihelyezik őket az örökbefogadókhoz.

Az ilyen fiatalon operált állatok és a később műtöttek között a közhiedelemmel ellentétben nagyon kevés és klinikai értelemben jelentéktelen különbség van. A játékosság tartósabb, a csontok pedig tovább növekednek. Ez utóbbi következménye, hogy különösen a csövescsontok, vagyis a végtagok csontjai némileg hosszabbra nőnek, ezért az ivarérés előtt ivartalanított állatok egy kicsit nagyobbak lesznek. Ennek azonban semmilyen káros hatása sincs az állatok szervezetére. Ma már több független, nagyszámú egyeden végzett tudományos vizsgálat is egybehangzóan igazolja, hogy az ivarérés előtti ivartalanításon átesett egyedek csontozata és izületei ugyanolyan egészségesek, mint a később ivartalanított testvéreiké és semmilyen csont- vagy izületi betegség nem gyakoribb náluk, vagyis nem léteznek olyan kórképek, mint a "korán ivartalanított állatok csonttörése", vagy más hasonló. A szuka kutyák esetében ma még vitatott, hogy a 3 hónapos kor alatti ivartalanítás járhat-e gyakoribb vagy súlyosabb inkontinenciával, de jelentős különbségről aligha beszélhetünk és az biztos, hogy a 3 hónapos kor után ivartalanított szukákban nem jelentkezik gyakrabban inkontinencia, mint a később ivartalanítottakban.

Magam is sokszor végeztem korai ivartalanítást, amíg az Egyesült Államokban praktizáltam, így "első kézből" tudom, hogy ebben az életkorban a műtét valóban könnyebb és gyorsabban végrehajtható, mint a felnőtt állatokon. Az ilyen fiatal kölykök altatása ugyan speciális ismereteket és felszerelést igényel, de a sebgyógyulás rapid, a műtéti komplikációk esélye pedig egészen minimális. Ezek a kölykök néhány órával a műtét után ugyanúgy játszanak, mint előtte. Itthon mégis sokan gondolják, hogy barbárság ilyen fiatal állatokat operálni, mert nincsenek tudatában annak, hogy milyen könnyen viselik el a beavatkozást, szemben az idősebb állatokkal. Ezért téves aggály az, hogy "embertelenség bébiket műteni", a valóság ennek pont a fordítottját mutatja: embertelenség nem vagy csak későn operálni!

Az összes ivartalanítással megelőzhető betegség szempontjából ajánlható ez a módszer, aminek létjogosultsága lenne Magyarországon is, hiszen kevesebb kockázattal jár és biztosabban megelőzi a nemkívánatos szaporulatot, mint a később végzett műtéti beavatkozások!

2.) Az ivarérés előtti ivartalanítás (3-6 hónapos életkor)

Mind az Egyesült Államokban, mind pedig Nagy-Britanniában ez az általános. Annyira elterjedt, hogy a legtöbb tulajdonos eleve tudja: sort kell keríteni rá az alapoltások beadása után. Ennek Magyarországon is így kellene lennie. Hasonlóan a korai ivartalanításhoz, a műtét könnyebben és gyorsabban végezhető el, a sebgyógyulás gyors, a komplikációk esélye pedig minimális. Gyakorlatilag minden ivartalanítással megelőzhető betegség szempontjából optimálisnak nevezhető, ha az ivarérés ELŐTT, vagyis nem később, mint 3-6 hónapos életkorban történik az operáció. Az ebben az időszakban végzett műtétek után semmiféle káros következmény nem mutatható ki a később műtött állatokkal összehasonlítva, még az inkontinencia vonatkozásában sem. Az igaz, hogy ezek a kölykök némileg nagyobbra nőnek majd, mint a nem vagy az ivarérés után ivartalanított testvéreik, de a különbség jelentéktelen és semmilyen egészségkárosodással nem jár. Ezért mi feltétlenül az ivarérés előtti időszakot javasoljuk minden állattartónak a kedvence ivartalanítására! Aki tovább vár, az veszélyezteti a kedvence egészségét!

3.) Az ivarérés utáni ivartalanítás (jobb későn, mint soha)

Ha a kutya vagy a macska már elérte az ivari érettséget, akkor tulajdonképpen késői ivartalanításról kell beszélnünk. Sajnos még mindig makacsul tartja a köztudatban magát az a TÉVHIT, hogy a műtéttel meg kell várni az első ellést vagy hogy tüzelnie kell legalább egyszer minden kutyának és macskának. Ez sajnálatos, hiszen már évtizedekkel ezelőtt kiderült, hogy semmilyen szakmai alapja nincs ezeknek a véleményeknek, egész egyszerűen a tények ismeretének hiányából fakadnak. Ezek a mára elavult tradíciók ott tartják magukat a leginkább, ahol még nem végeztek elegendő korai és ivarérés előtti ivartalanítást, így semmilyen tapasztalat nem áll rendelkezésre és - elsősorban nyelvi okok miatt - nem ismertek az ezekkel kapcsolatos külföldi tudományos vizsgálatok eredményei sem.

Nem csak az a gond, hogy a műtét költségesebb, technikailag nehezebb és hosszabb ideig tart a felnőtt állatokon, de jobban megviseli őket és nagyobb a komplikációk esélye. Emellett sokkal kevesebb betegség, viselkedési probléma előzhető meg vele, mint az ivarérettség előtti műtétekkel. Így pl. az első két tüzelés között ivartalanított szukák esetében nagyobb a tejmirigy-daganat kialakulásának esélye, mint az első tüzelés előtt ivartalanítottaknál, igaz, még így is kisebb, mint a később műtött állatok körében. Ezért ha az ivarérett kutya vagy macska még nincsen ivartalanítva, akkor a leghelyesebb a műtétet minél előbb elvégeztetni, mielőtt kialakul a baj! Minél idősebb a kutya, annál nehezebb, költségesebb és kockázatosabb a műtéte és annál hosszabb ideig tart a műtét utáni lábadozás és eközben is annál több komplikáció fordulhat elő.

Azokban az országokban, ahol a tulajdonosok megfelelő ismeretekkel rendelkeznek a műtét fontosságával és optimális időpontjával kapcsolatban, csak elvétve, leggyakrabban tenyészállatok esetében kerül sor ivarérés utáni ivartalanításra.

4.) A már beteg állatok ivartalanítása (amikor már tényleg késő)

Különösen súlyos beszámítás alá esik, ha már megbetegedett a kutya vagy a macska, mert mondjuk tejmirigy-, méh-, here- vagy prosztata-megbetegedés (megnagyobbodás vagy gyulladás), illetve nőstényeknél cukorbetegség lépett fel. Ilyenkor a gyógykezelés vagy annak fontos része az ivartalanítás. Problémát jelent az a tény, hogy az állatok jellemzően idős korban betegednek meg, amikor már nagy az altatási és a műtéti kockázat, de a fennálló betegség tovább súlyosbítja a helyzetet. Ezért a műtét ilyenkor technikailag nehezebb, nagyságrendekkel költségesebb, mint a fiatal állaton végzett ivartalanítás, valamint a kockázata és a komplikációk esélye is igen nagy. 

Összefoglaló

Nem könnyű megmondani azt, hogy mikor a legoptimálisabb a kedvencállatokat ivartalanítani. Tudjuk, hogy mind kutyánál, mind pedig macskánál a nőivarú állatok körében gyakoriak a tejmirigy daganatos megbetegedései. Tudjuk azt is, hogy ha egy kutyát az első tüzelése előtt ivartalanítanak, akkor a nem ivartalanítottakhoz képest 0,5%-a csökken a tejmirigy daganat valószínűsége, ami gyakorlatilag megegyezik a kanoknál tapasztalt előfordulási valószínűséggel. Az első két tüzelés között ivartalanítottaknál 7%, a második és harmadik között operáltaknál 26% lesz az esély erre a betegségre, a 2,5 éves kor után ivartalanított állatok esetében pedig gyakorlatilag a nem ivartalanítottakéval megegyező gyakorisággal számíthatunk rá. Macskánál egyszerűbb a helyzet, a 6 hónapos kor előtt ivartalanítottak esetében 9%-ra csökken a macskánál egyébként szinte mindig rosszindulatú tejmirigy daganat valószínűsége és az első tüzelés után elvégzett ivartalanítás gyakorlatilag már nem jár előfordulást csökkentő, vagyis megelőző hatással. Az ivartalanítást ezért ajánlatos az ivarérés előtt elvégeztetni, de az ivarérésről (az első tüzelésről) meg azt érdemes tudni, hogy nagyon változó időpontban, de 3 hónapos kortól bármikor bekövetkezhet. Ezért tanácsos más kapaszkodókat is segítségül venni. A kutyák inkontinenciája gyakoribb szövődmény a későn ivartalanított állatoknál és akkor a legritkább, amikor a műtétet az ivarérés előtt végzik el. Az ma is vitatott, hogy gyakoribb-e a 3 hónapos kor alatt ivartalanított szukák esetében. Az ivartalanítás leggyakoribb szövődménye nem ez, hanem mindkét állatfajnál az elhízás, amire az ivartalanított állatok esetében kétszer nagyobb az esély, mint a nem ivartalanítottaknál. Macska esetében ebben a vonatkozásban teljesen irreleváns az ivartalanítási életkor, vagyis bármely életkorban ivartalanítva egyformán hajlamosak az elhízásra, de kutyák között a korán ivartalanított állatok esetében a legritkább az elhízás! Az optimális időpont vonatkozásában az elmondottak mellett talán az altatás kockázata az egyik legpontosabban mért és leginkább használható támpont. Pontosan tudjuk azt, hogy

a macskáknál 12 hetes életkorban,

a kutyáknál pedig 16 hetes életkorban

jár a legkisebb kockázattal a műtéti altatás. Mivel mindkét állatfaj ivarérése általában ennél később következik be és kutyánál az elhízás kockázata is ilyenkor a legkisebb, ezért mi leginkább ezt az életkort ajánljuk az állattartók figyelmébe, mint az ivartalanítás legoptimálisabb időpontját! 

A különböző időpontban végzett beavatkozások előnyeit és hátrányait szakirodalmi adatok alapján az alábbi táblázatban foglaljuk össze:

A fentekből következik, hogy

az ivartalanítás az egészségvédelem fontos része,

mielőbb el kell végeztetni és a

legoptimálisabb időpontja 6 hetes kortól az ivarérésig tart.

Minden esetben nagyon sajnálatos az, amikor tanult, okos állattartók érvelnek az ivartalanítás ellen, mert ezzel ártanak a saját kedvencüknek és a társaiknak is. Ezért mi minden kutya- és macskatartónak javasoljuk, hogy legkésőbb 6 hónapos koráig ivartalaníttassa a kedvencét!

A kutya és a macska ivartalanításával kapcsolatos oldalaink:

a kutyák ivartalanítása

a macskák ivartalanítása

Ajánlott szakirodalom

A témával kapcsolatban számos tudományos szakcikk jelent meg az utóbbi évtizedekben, amelyek Magyarországon nem ismertek, ezért nálunk sok elavult tévhit él a köztudatban. Az érdeklődőknek igyekeztünk összeszedni a fontosabbakat: 

Aronsohn MG, Faggella AM. Surgical techniques for neutering 6- to 14-week-old kittens. J Amer Vet Med Assoc 202(1): 53-55, 1993

Bloomberg MS. Surgical neutering and nonsurgical alternatives. J Amer Vet Med Assoc 208(4): 517-519, 1996

Campbell DG.: When to spay. Vet Rec. 1988 Apr 2;122(14):339-40.

Faggella A, Aronsohn M. Anesthetic techniques for neutering 6- to 14-week-old kittens. J Amer Vet Med Assoc 202(1): 56-62, 1993

Gershman KA, Sacks JJ, Wright JC.: Which dogs bite? A case-control study of risk factors. Pediatrics. 1994 Jun;93(6 Pt 1):913-7.

Goeree G. A different approach to controlling the cat population. Can Vet J 39:242-243, 1998

Goeree G. Pediatric neuters can be technically challenging. Can Vet J 39:244, 1998

Gourley J.: When to spay dogs and cats. Vet Rec. 1997 Jan 25;140(4):104.

Hoskins JD.: Pediatric health care and management. Vet Clin North Am Small Anim Pract. 1999 Jul;29(4):837-52, v.

Howe LM. Short-term results and complications of prepubertal gonadectomy in cats and dogs. J Amer Vet Med Assoc 211(1) 57-62, 1997

Howe LM, Slater MR et al. Long-term outcome of gonadectomy performed at an early age or traditional age in cats. J Amer Vet Med Assoc 217(11): 1661-1665, 2000

Howe LM, Olson PN. Prepuberal gonadectomy  early-age neutering of dogs and cats. In Recent Advances in Small Animal Reproduction (Concannon PW, England E, Verstegen J, eds). Int Vet Inform Serv (www.ivis.org), 2000.

Kahler S.: "Spay or pay"--is mandatory sterilization the answer to pet overpopulation problem? J Am Vet Med Assoc. 1993 Mar 15;202(6):842-5. 

Kustritz, MV Root. Early spay and neuter. Proc. 15th Amer Coll Vet Intern Med Forum, Lake Buena Vista, FL, 1997 

Kustritz, MV Root. Early spay-neuter in the dog and cat. Vet Clin North Amer Sm Anim Pract 29(4): 935-943, 1999

Kustritz M, Johnston S, et al. Availability of training for prepuberal gonadectomy at North American veterinary colleges. J Amer Vet Med Assoc 216(10): 1566-1567, 2000

Land TW.: Favors early spay/neuter. J Am Vet Med Assoc. 2000 Mar 1;216(5):659-60.

Lieberman LL. A case for neutering pups and kittens at two months of age. J Amer Vet Med Assoc 191(5): 518-521, 1987

New JC Jr, Kelch WJ, Hutchison JM, Salman MD, King M, Scarlett JM, Kass PH.: Birth and death rate estimates of cats and dogs in U.S. households and related factors. J Appl Anim Welf Sci. 2004;7(4):229-41.

Root MV, Johnston SD, Johnston GR, Olson PN. The effect of prepuberal and postpuberal gonadectomy on penile extrusion and urethral diameter in the domestic cat. Vet Radiology & Ultrasound 37(5): 363-366, 1996

Root MV, Johnston SD, Olson PN. Effect of prepuberal and postpuberal gonadectomy on heat production measured by indirect calorimetry in male and female domestic cats. Amer J Vet Res 57(3): 371-374, 1996 

Root MV, Johnston SD, Olson PN. The effect of prepuberal and postpuberal gonadectomy on radial physeal closure in male and female domestic cats. Vet Radiology & Ultrasound 38(1): 42-47, 1997

Salmeri KR, Bloomberg MS, Scruggs SL, Shille V.: Gonadectomy in immature dogs: effects on skeletal, physical, and behavioral development. J Am Vet Med Assoc. 1991 Apr 1;198(7):1193-203.

Spain C, Scarlett J, et al. When to neuter dogs and cats: a survey of New York state veterinarians' practices and beliefs. J Amer Anim Hosp Assoc 38(5): 482-488, 2002

Stocklin-Gautschi NM, Hassig M, Reichler IM, Hubler M, Arnold S.:  The relationship of urinary incontinence to early spaying in bitches. J Reprod Fertil Suppl. 2001;57:233-6.

Stubbs WP, Bloomberg MS. Implications of early neutering in the dog and cat. Sem Vet Med Surg (Sm Anim) 10(1): 8-12, 1995

Stubbs WP, Salmeri KR, Bloomberg MS. Early neutering of the dog and cat. In Bonagura JD, Kirk RW (eds): Kirk's Current Veterinary Therapy XII Small Animal Practice. Philadelphia: W.B. Saunders, 1995, pp. 1037-1040.

Stubbs WP, Bloomberg MS et al. Effects of prepubertal gonadectomy on physical and behavioral development in cats. J Amer Vet Med Assoc 209(11): 1864-1871, 1996

Taylor P. Anaesthesia for Neutering Kittens. Feline Advisory Bureau 40(1): 22-24, 2002

Theran P. Early-age neutering of dogs and cats. J Amer Vet Med Assoc 202(6): 914-917, 1993

Thomas, K. Early spaying/neutering in companion animals. Focus (Ontario Veterinary Medical Assoc. Magazine) 18(5):13-14, 1999

Dr. Csikós Károly

állatorvos

Mancsok Állatorvosi rendelő

 

Turulmadár - KÉRDŐÍV

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 06. péntek, 13:11 Írta: Fehérkereszt Állatvédő Liga 2010. augusztus 06. péntek, 12:55

 

Ide, a hozzászólásokhoz várjuk az állatvédőröktől a válaszokat az emailben
kiküldött kérdőív alapján. Aki nem a kérdéseinkre ad választ, annak hozzászólását töröljük - ezt kérjük megérteni!

A bennünket támadó, "kedves" madarászoknak pedig egy üzenet:

ezen a fotón dr. Czerny Róbert kerecsensólyma, Emese látható, aki most isten tudja, merre "száll, száll, sólyomszárnyán"...

 

Héjamentés

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 06. péntek, 12:54 Írta: Fehérkereszt Állatvédő Liga 2010. augusztus 06. péntek, 12:47

Héjavédelmi Programunknak megfelelően és ígéretünkhöz híven 2010 nyarának elején elkezdtük menteni a solymászok által vadászatra oly szívesen használt galambász héjákat. Mivel ez a madárfaj védett, természetesen minden, nyolc napon túl nálunk maradó példányát dr. Czerny Róbert segítségével bejelentjük az illetékes természetvédelmi hatóságnak. A képen látható egyedet Szilágyi Istvánnak adták át azok a mezőőrök, akik csatlakoztak Állatvédőrségünkhöz. A madár bal szárnyának tetején fegyverből származó lőtt seb látható, de szerencsére nem súlyos, és néhány hónapos rehabilitáció után röpképes is lehet, vagy solymászatra lesz alkalmas.
   

Hattyúmentés

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 06. péntek, 12:47 Írta: Fehérkereszt Állatvédő Liga 2010. augusztus 06. péntek, 12:23

A Balaton észak-nyugati vidékéről hoztuk el ezt a szerencsétlenül járt, öreg, bütykös hattyú lányt. Fejér megyei leendő állatvédőrünk, Burnyoczki Judit és baráti társasága találta az úton a madarat. Majd átadták a Hegymagason élő Markovics György tanár úrnak, aki az állatot Czerny Róbert kollégánkhoz eljuttatta. A hattyún lévő hivatalos madarász gyűrűre még évekkel ezelőtt tekeredhetett rá az a horgászzsinór, amely a bal lábat úgy elszorította, hogy az madár talpa elhalt és "egész egyszerűen" levált. A bütykös hattyú életének megmentéséhez műtétre lesz szükség, amelynek költségeit alapítványunk fedezi. És hogy ki a felelős az ilyen esetekért? A horgászok, a gyűrűző madarászok, netán a hattyú? Szerintünk itt kár felelőst keresni, de az ügyön mindenképpen érdemes elgondolkodni...
   

R.I.P. KÁRMEN!

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 06. péntek, 12:08 Írta: Fehérkereszt Állatvédő Liga 2010. augusztus 06. péntek, 11:56

Kármen, azaz Nyanyus örökre eltávozott. Állatvédőrségünk kabalakutyája immár az égi futtatókon nyargalászik, és egészen biztos, hogy nem kell annyit szenvednie, sírdogálnia, mint itt a Földön. Az emberek tették tönkre, a Cerberos Kutyaiskola  tagja, Nóci megmentette, a Fehérkereszt pedig megjeleníttette az Állatvédőrség óriásplakátján. Drága Kármenünket még le is "kecskézték" arra érdemtelen állatvédők, de ez már szerencsére a múlté. Ő elment, nekünk pedig az a feladatunk, hogy miután megköszöntük neki a földi jelenlétet, rendet tegyünk abban a világban, amely meggyötörte őt! Nyugodjon békében!

   

Megkezdődtek a munkálatok!

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Módosítás dátuma: 2010. augusztus 04. szerda, 13:31 Írta: Fehérkereszt Állatvédő Liga 2010. augusztus 04. szerda, 12:24

A korábbi évekhez hasonlóan, Alapítványunk anyagi segítségével fel lettek újítva a medvék „figyelődombjai”.


Az idei Kormányrendelet, mely nem teszi lehetővé mosómedve tartását július 1.-e után, indokolttá tette egy régebbi tervünk megvalósulását. Mert jogszabályok ide vagy oda, az élet sok esetben jobban diktál.
Mivel számunkra az erdőben élő állatok és az erdő védelme nagyon fontos, kiemelten kezelünk felmerülő problémákat.
Sok bejelentést kapunk házilag tartott mosómedvék elhelyezhetetlenségével kapcsolatban.
Mint fő támogatói a Veresegyházi Farkas-és Medveotthonnak, a hét folyamán elkezdtük egy mosómedvék és ormányos medvék elhelyezésére alkalmas kifutó munkálatait.
Sokak  - akik meggondolatlanul mosómedvét tartanak és 3 éves kora körül az állat agresszivitása miatti félelmükben nem tudják kihez forduljanak - gondja így megoldódik.

Egy fontos információt sose feledjünk: a mosómedve nem őshonos hazánkban (invazív faj), így szabadon engedése komoly károkat okoz a hazai erdőkben, azok állatvilágában nem beszélve arról a tényről, hogy lakásban élő medveféle milyen módon tud alkalmazkodni a természeti környezethez.
   

Oldal 1 / 16