A szürkefarkasok hazánkban az első világháború után pusztultak ki és csak az 1980-as években jelentek meg újra. Egyedszámuk szerencsére újra nő. Szlovákia, Románia és Horvátország felől folyamatosan kezdenek visszatelepülni. Magyarországon 2001 óta fokozottan védett fajnak számít.
Beszélgetés Kuli Bálinttal és Szilágyi Istvánnal. A beszélgetéshez imprint szürkefarkasunk, Zolika asszisztált.
Farkasaink
A farkasok visszatértek Magyarországra
FARKASSZEMET NÉZTEK AZ ORDASOKKAL A VILLALAKÓK
Gergő kiesése után a Villa hivatalos Alfahím nélkül maradt. Így eljött az ideje, hogy kiderüljön, kik az igazi vezéregyéniségek a csapatban. A döntést olyanokra bízták, akiknek igazán jó szimatuk van ehhez: a farkasokra. A Villalakók kiruccanhattak Veresegyházára, ahol emberhez szoktatott ordasok közé merészkedhettek a legbátrabbak. Ezt egyébként mindenki vállalta. Azt pedig, hogy ki a legdominánsabb, azt maguk a farkasok választották ki.
A teljes cikk ITT olvasható
Segítsünk az árvákon!
Az árván maradt farkasok új kifutójának építéséhez, a Julius K9 cégtulajdonosa felajánlott 100 ezer forintot. A Julius K9 már a korábbi években is támogatta a farkas szocializáló programunkat.
Arra kérünk minden felelősen gondolkodó embert, akár 100 ft-al is támogassa az új kifutó építését, ugyanis az árva, ember által nevelt farkasok falkába való visszahelyezése sajnos már nem megoldható.
Fehérkereszt Állatvédő Liga
Számlaszám: Kereskedelmi és Hitelbank 10200830-32373006-00000000
Az adományozott összeg mellé kérjük a megjegyzés rovatba írni: farkas
Segítségét köszönjük!
Eddigi felajánlások:
Az Elisabeth Truck Kft. a farkaskifutó gépi földmunkáját ingyenesen elvégzi! Köszönjük!!!
Brutális gyilkosság: orvvadász végzett két farkassal a veresegyházi menhelyen

Mélységesen elkeserítő és felháborító, hogy a menhelyen élő, szelíd farkasok közül kettőt – valószínűleg szórakozásból, „vadászat” keretében kilőttek.
Az elkövetők kézre kerítésére 200 ezer forint pénzjutalmat ajánlunk fel.
Farkasokkal és mosómedvékkel hátrányos helyzetű gyermekeknél
November 10.-én, az esős idő ellenére megtartottuk első kihelyezett vadvédelmi oktatásunkat Kerecsenden.
A Veresegyházi Farkas- és Medveotthon szakembereinek segítségével nemrégiben megalakult vadbefogó és vadszakértő csoportunk eddig kizárólag a nevelésünk alatt álló szelíd farkasokhoz vitt be állatszerető gyermekeket és felnőtteket. Ennek a programnak a sikere ösztönzött bennünket a kerecsendi "kiszállásra" az első látásra vadnak tűnő állatokkal. A kerecsendi gyerekek "kézközelből" tapasztalhatták meg a természeti értékek védelmének alapítványunkkal képviselt oktatási módszereit. Az ilyen előadások azt a célt is szolgálják, hogy a hátrányos helyzetű gyermekeket, köztük kiemelten a roma fiatalokat az élőlények tiszteletére ösztönözzük, visszafogva őket abban, hogy az állatok esetleges bántalmazásától elindulva embertársaik elleni erőszakos cselekményeket kövessenek el. Köszönet az iskolának, a képek magukért beszélnek!
A kamaszkor...
Farkasaink az Alfa, Babi, Különc, Márkusz és Zoli nevet kapták tőlünk. Pár napos koruk óta igyekszünk mindazon ingerekhez szoktatni Őket, mellyel a későbbiekben rendszeresen találkozhatnak majd, ügyelve azonban arra, hogy tiszteletben tartsuk vadállati mivoltukat is.
Így a szocializálás folyamatába tartozik az emberekhez szoktatás vagy pl. a póráz/nyakörv használata- mellyel a séták során rendszeresen találkoztak, de ami a legfontosabb, az a kötelék kialakítása velük, ami biztosítja pl. az esetleges állategészségügyi ellátások lebonyolítását és amit bizalomnak neveznek.
Farkasainkat több tévéstáb is meglátogatta és amint a felvétel is bizonyítja, Ők ezt kifejezetten élvezték.
Oktatási felhívás!
További fotókért KATT a képre!
Köszönet a JULIUS-K9 cégnek, hogy tárgyi támogatóként segíti a farkasokkal való oktatási programunk beindítását.
A falka 13 hetes tagjai kézhez és emberhez szokottak, köszönhetően gondozóiknak és a sok-sok barátságos látogatónak, kik felhívásunk közzététele kik felhívásunk közzététele után kilátogattak hozzájuk.
Várjuk nyári táborok, iskolák, nevelők jelentkezését, amennyiben részt kívánnak venni a farkasokkal és kutyákkal történő oktatási programunkban.
Jelentkezni a feherkereszt@feherkeresztliga.hu email címen lehet.
Boldog kölyökkor...
Mint minden élőlénynél, így náluk is nagyon fontos volt, az ún. bevésődési időszak, hisz ezidő alatt sajátították el azokat a fontos, az együttélés szempontjából nélkülözhetetlen dolgokat, melyek a felnőtt éveikhez adják a túléléshez szükséges alapot.
Mivel Őket nem fajtársaik, hanem mi, emberek neveltük, így a szocializálódás, az emberi közeg megismerése kapott hangsúlyt, így erősítve az ember és állat közötti bizalmat, melyet születésüktől kezdve építeni, fejleszteni kell.
Oktatás farkasokkal
Egyedülálló lehetőségként a Veresegyházi Medve- és Farkasotthonnal karöltve, szeretnénk felhívást intézni azon közintézmények számára, akik nyári táboraikban szívesen biztosítanának lehetőséget állatvédelmi oktatások számára.
A Veresegyházi Medve-és Farkasotthonban élő, jelenleg 9 hetes farkaskölykökkel szeretnénk állatvédelmi oktatási lehetőséget felajánlani gyerekek részére, hogy megismerhessék a vadállatok viselkedését és szokásait. Ezek a kis állatok jelenleg bevésődési időszakukat élik, így nagyon fontos számukra a szocializálódás, az emberi közeg megismerése, így erősítve az ember és állat közötti bizalmat, melyet az állat születésétől kezdve építeni, fejleszteni kell. Az oktatás kettős célú, a gyermekek vadállatokkal való megismertetése illetve a farkasok emberhez szoktatása, így az oktatás során lehetőség nyílik a kölykök simogatására is.
Az oktatásra jelentkezni emailben lehet a feherkereszt@feherkeresztliga.hu elérhetőségen.
A kezdetek...
Kevés olyan, az előítéletek kereszttüzében élő állat él a Földön, mint a farkas.
Alapítványunk, Európában egyedülálló módon, abba a szerencsés helyzetbe került, hogy részese lehet egy nyolctagú európai szürkefarkas falka mindennapjainak. A farkasok nevelésében születésük óta részt veszünk. Az állatok a Veresegyházi Farkas-és Medveotthonban élnek, melynek egyik fő támogatója alapítványunk.
Jó tudni: Ha ezek az állatok a vadonban születnek illetve amennyiben az anyjuk mellett nőnek fel, akkor az átlagosan 63 napos vemhesség után vakon és süketen születő kölyköket 3 hétig csak az anya neveli. 5–10 nap alatt állnak talpra, a kezdetben kék szemük 10–15 nap múlva nyílik ki. 7–9 hétig szopnak. A szülőodút 8–10 hetes korukban hagyják el. A kölykök nevelésében a csapat összes tagja részt vesz. Játékaikkal ekkor már elkezdik kialakítani saját hierarchiájukat.
A "mi" farkasainkat sajnos nem fogadta el az anyjuk, így ez a feladat a medveotthon gondozóira illetve ránk "hárult".





























