Marcus Miller, a Négy Mancs Alapítvány (Vier Pfoten International, Mail: recherche@vier-pfoten.org) képviselője 2009. március hónapban elektronikus körlevelet adott közre azzal a kiemelt tartalommal, hogy – mivel „a Négy Mancs számára az állatvédelem, ember- és környezetvédelem egymástól nem elválasztható fogalmak” – kampányt indítottak a gépi liba- és kacsatömés megszüntetéséért (európai szinten).
A levél hangsúlyozza, hogy a kialakult helyzet – ami az egyes magyarországi médiák egyoldalú beszámolóinak is köszönhető – nem az állatok érdekeit szolgálja és tarthatatlan az állatok védelme érdekében. A Négy Mancs szeretne azokkal az állatvédő szervezetekkel együttműködni, akik a kényszertömés és a hízott májtermelés beszüntetésében egy előrelépést látnak. Szó szerinti idézet a levélből: „nem csak Magyarország gazdasága, hanem főleg az állatok profitálnának”.
A Fehérkereszt Állatvédő Liga azon felül, hogy örömmel tapasztalja Marcus Miller jártasságát a magyar nyelvben – hiszen a levél fordítójaként magyarországi Négy Mancs „leányszervezet” vagy más partnerszervezet nincs megjelölve! –, elzárkózik attól, hogy a Négy Mancs Alapítvánnyal együttműködjön, több okból:
1.) Az állatvédelmi jog szabályozása az Európai Unióban tagállami hatáskör. Ahogyan egy magyar állatvédelmi szervezet nem teheti meg, hogy Ausztriában az állatvédelmi joganyag megreformálása érdekében fellépjen, ugyanehhez a Négy Mancs (osztrák-német?) szervezetnek sincs joga hazánk területén. Természetesen, ha valamely tagállam joga súlyosan sérti a közösségi jogot, az ellen az EU illetékes szakbizottságainál vagy az Európai Parlamentben fel lehet lépni. Ezt a Négy Mancs is megteheti! (Az állatkínzások elleni törvényes akciókat a Fehérkereszt támogatja!)
2.) A hízott máj előállításról hatályban van egy jogszabály, amelyet 1999-ben alkotott meg a magyar agrártárca. Amennyiben ennek megváltoztatását szeretné elérni a Négy Mancs, akkor ehhez a szakminisztériummal kell tárgyalnia, ahogyan eddig is, önállóan, nem pedig hazai állatvédelmi szervezetekkel . (Tudomásunk szerint az EU csomagolásoknál, megjelöléseknél megállt a Négy Mancs és a szaktárca közötti egyeztetési folyamat.) A Fehérkereszt álláspontja ugyanaz, mint a tavaly őszi Négy Mancs „libamáj-kampány” idején: megfelelő előkészítéssel (pl. etológusok, állatorvosok vizsgálataira támaszkodva) szabad csak a gazdasági haszonállatokért „akciózni” Magyarországon!
3.) A Fehérkereszt annak örült volna, ha a tavalyi „libamáj-kampány” kezdetekor indult volna el a kapcsolatfelvétel a Négy Mancs részéről, nem pedig most, amikor már a magyar állatvédelmi szervezetek sem mernek megnyilatkozni gazdasági haszonállat védelmi kérdésekben.
4.) A Fehérkereszt Állatvédő Liga szerint keresni kell az állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságokkal, érdekképviseletekkel az együttműködést. Nem szabad olyan jogi, gazdasági és társadalmi helyzetet teremteni, hogy a haszonállatok tenyésztését, az azokból származó húskészítmények forgalmazását más, akár távol-keleti országok vegyék át csak azért, mert hazánkban a gazdasági (állattenyésztő) és a társadalmi (állatvédő) szervezetek nem képesek kommunikálni egymással. Az állatvédelemnek nem az a feladata, hogy kerékbe törje a nemzetgazdaság fontos ágazatait!
Ennek szellemében – és figyelemmel a közelgő húsvéti ünnepekre –, ezúton hívjuk meg a sajtó Tisztelt Munkatársait, 2009. április 3., péntek, 11 órára, Kartalra, a magyarországi nyúltenyésztő ágazat egyik kiemelt szereplője, a Tetrabbit Kft. egyik újszerű nyúltartási módszereket felvonultató telepére, amelyet a Fehérkereszt Állatvédő Liga az újságírókkal együtt szeretne megismerni, és állatvédelmi szempontból azonnal, a helyszínen, dr. Czerny Róbert civil állatvédelmi ombudsmannal együtt értékelni.
Budapest, 2009. március 31.





























