Támogatóink:

Google PageRank kijelzo - Camelpark SEO mrsek

Hirdetés

 

BNV

HAJNALTÁJ HÉTFŐNKÉNT

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

 2010. január 4. napjától, hétfőnként, 5-6 óra között néhány percben szakértői kommentárokkal látja el a Kossuth Rádió Hajnaltáj című  műsorát civil állatvédelmi ombudsmanunk, dr. Czerny Róbert. A műsorok némelyike reményeink szerint tükrözni fogja a Fehérkereszt Állatvédő Liga mezőgazdasági haszonállat védelemmel kapcsolatos irányelveit is.

 


 

Támogatóink jól tudják, hogy 2009-ben élénken foglalkoztatott bennünket a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló  32/1999. (III. 31.) FVM rendelet módosításának tervezete. Az FVM illetékes főosztályával többször tárgyaltunk, és javasoltuk, hogy a bevásárlóközpontokban (főleg karácsonykor) tartott akváriumi halak védelmét rögzítse ez a jogszabály. Ehhez javasoltuk még, hogy a nagyüzemi körülmények között tartott húsnyulak is jogszabályi védelemben részesüljenek.

A Magyar Közlöny 2009. évi 194. számában, 2009. december 29. napján végre kihirdetésre került ennek a rendeletnek a módosítása 178/2009. (XII. 29.) FVM rendelet számon (hatályba lépés: 2010. január 6.), benne a 8. számú melléklettel „A házinyulak nagyüzemi tartásának minimális követelményeiről” és a 10. számú melléklettel „Az étkezési célra szánt halak tárolásának és szállításának minimális követelményeiről”. Sajnos a változtatások nem tükrözik teljesen azokat az állatvédelmi szempontokat, amelyeket örömmel üdvözöltünk volna ebben a jogszabályban.

Amiatt, hogy a civil szervezetek számára nem biztosítja a hatósági állatvédelemmel (állatvédelmi felügyelőkkel) való közös ellenőrzéseket, a mára már „legendássá” vált 32/99-es FVM-rendeletet továbbra sem nevezhetjük állatvédelmi jogszabálynak. A 32/99-es ezután is megmarad állatjólléti szabályhalmaznak, és az FVM szakembereinek minden jó szándéka ellenére nem fogadható el a civil állatvédelem számára. Talán a jövőben hasznosabb együttműködésre lenne szükség a szaktárca és a civilek között, az állatvédelem gyakorlatának fejlesztése érdekében, mert ilyen jogszabályi környezetben „burjánzani” fog a rejtett kamerázás és a nem kívánatos manipulált felvételek terjesztése. Sajnos!

Szilágyi István kurátor


Email Drucken Favoriten Subscribe Twitter Facebook Myspace blogger google Yahoo startlap iwiwLubys Fundgrube

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés