Támogatóink:

Google PageRank kijelzo - Camelpark SEO mrsek

Hirdetés

 

BNV

Évzáró

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Az állatvédelem nélkülözhetetlenségét igazoló programokkal, eseményekkel zártuk az évet. December 29-én a budapesti Toldi Moziban állami gondozott vagy nevelőszülőknél élő gyermekeknek vetítettük le a Medve című filmet. A lelkes nézősereg lelkileg azonosulni tudott az árván maradt medvebocs megható történetével, hiszen a filmet a végén meg is tapsolta. Munkatársunk, Káldi Szilvia segítségével pereccel és üdítővel kínáltuk a jövő kis állatvédőit, akik a „nemszeretem” állatokkal testközelből barátkozhattak, hiszen Szente István elhozta tarantuláját és hüllőit a Toldi Mozi aulájába, „Matyi héja” pedig kézre ültethető volt.

 

Ezt követően a STOP.HU megkérdezett bennünket a szilveszteri tűzijátékok, petárdák állatokat megfélemlítő, környezetünket károsító hatásáról. Kendőzetlen véleményünk megtekintő itt: http://www.stop.hu/video/?id=1340

 

Ugyanezen a napon összegző beszélgetésre invitált bennünket a Civil Rádió Állati Egy órája, személyesen Sz. Lázár Anna műsorvezető. A 17-18 óra között elhangzott élő adásban a 2009. év állatvédelmi eredményeiről, kudarcairól eszmét és információt cseréltünk. A stúdióban velünk volt „Matyi héja” is, egész napi munkánkat pedig Szilágyi Márk segítette hol azzal, hogy fényképezett, hol azzal, hogy vigyázott erre a szép madárra.

 

December 30-án Szilágyi István és Kuli Bálint / medveotthon igazgatója / Bajára utazott, hogy az ottani szerényen működő menhely kb.150 kutyájának vigyen 1.5 tonna gyorssegélyt. Köszönet Tibornak és  Róbertnek a két medveotthoni dolgozónak ,hogy segítették munkánkat.

 

Mindenkinek örömteli és sikeres állatvédelmi munkában gazdag új esztendőt kívánunk!

 

Szilágyi István és dr. Czerny Róbert,

továbbá a Fehérkereszt Állatvédő Liga kurátorai, munkatársai, önkéntesei

 

KÉPEK: http://gallery.site.hu/u/szilva333/fkereszt/education/matine_001/


Email Drucken Favoriten Subscribe Twitter Facebook Myspace blogger google Yahoo startlap iwiwLubys Fundgrube

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés